Rólunk

Intézményünk adatai:

Intézményünk neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei  Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézménye

Oktatási azonosító: 202803

Főigazgató:  Rádai Éva

Igazgató: Kovács Éva Gyöngyi

Cím: 4400 Nyíregyháza, Krúdy köz 4-10.

Telefonszám: 06 (42) 512 850

Fenntartó: Nyíregyházi Tankerületi Központ

Igazgató: Gaszperné Román Margit

Cím: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B.

Az intézmény története:

A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézménye 2016-ban ünnepelte fennállásának 40 éves évfordulóját. Intézményünk 1976 óta áll a szülők, gyermekek és pedagógusok szolgálatában. Ez kezdetben 5 munkatárs összehangolt munkáját jelentette Diczházy Veronika, pszichológus irányításával, aki 28 évig állt az intézmény élén.

1978-ban - az országban egyedülállóan - a nevelési tanácsadóhoz rendelték a megyében főállásban dolgozó logopédusokat, megteremtve ezzel a hálózati logopédiai ellátás alapjait. 1986-ban került sor a megyei nevelési tanácsadói hálózat kiépítésére. Nyíregyháza város fenntartásában megalakult a Nyíregyházi Nevelési Tanácsadó, mely saját épületet is kapott a Tűzoltó u. 1. szám alatt. Ellátandó területe a város és annak vonzáskörzetére szűkült.

2001-ben az intézmény a nevelési tanácsadó szakmai múltjához és tevékenységéhez méltó, a létszámváltozáshoz alkalmazkodó, igényes épületbe költözhetett. Az épület a Krúdy köz 4-10. szám alatt található, amely intézményünknek azóta is székhelye. 2005-ben Diczházy Veronika nyugdíjba vonult, helyét Czvik Éva, pszichológus vette át. Ezzel egy időben megalakult a Kistérségi Társulás. Az ebben rejlő anyagi források lehetővé tették, hogy Napkor, Sényő, Kálmánháza, Nyírtelek, Nyírtura, Nyírpazony és Nagycserkesz óvodáiba, iskoláiba járó gyermekek is a helyszínen kaphassanak pszichológiai, logopédiai, fejlesztőpedagógiai ellátást. Ekkor alakították ki az intézményekben azokat a vizsgáló/terápiás helyiségeket, ahol most is folyik a munka. A kijáró szakembereknek így lehetőségük nyílt arra is, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki a pedagógusokkal.

2008-tól a Nevelési Tanácsadó Egységes Pedagógiai Szakszolgálat néven folytatta munkáját. 2013-ban újabb szerkezeti és tartalmi változásokra került sor. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma létrehozta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálatot, melynek egyik tagintézménye a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíregyházi Tagintézménye. 2013-tól vezetője Kovács Éva Gyöngyi, gyógypedagógus. Megalakulása óta az intézmény létszáma tizenháromszorosára nőtt, ami jelzi szükségességét a köznevelési rendszerben, mind a gyermekek, mind a szülők és pedagógusok támogatása céljából.

Jelenünk:

Szakmai hitvallásunk: a köznevelési rendszer támogató alrendszereként segítséget nyújtunk az átmenetileg tanulási és/vagy magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók számára. Speciális módszereinkkel igyekszünk a gyermeket, családot mielőbb a saját önerőihez visszacsatolni, hogy az aktuális teljesítmény-vagy viselkedési problémákat kezelni tudják. Minden hozzánk fordulót partnernek tekintünk a közös feladatmegoldás folyamatában. Ezért a szülőkkel és pedagógusokkal való kapcsolattartásra, aktív együttműködésre igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni.

Az egyéni vagy csoportos terápiás, fejlesztő foglalkozások mellett előadásokkal, bemutató foglalkozásokkal, képzések szervezésével közelítjük a szakszolgálat módszertanát a többségi pedagógiai eszköztárhoz.

Közel 10 éve megalakítottuk a Városi Fejlesztő Műhelyt, mely évi 4 alkalommal széleskörben ad tájékoztatást a köznevelést érintő, aktuális témákról (beiskolázás, korai fejlesztés, 3 évesek kötelező logopédiai szűrése, tehetséggondozás, nyelvi-fonológiai fejlesztés lehetőségei, internetes veszélyforrások, stb). Ennek nyilvánosságot adunk a Móricz Zsigmond Könyvtárban és minden partnerintézményünket meghívjuk a programjainkra.


Ellátási terület

Korosztály: 

0 -18 éves (vagy idősebb, de középiskolában nappali tagozaton tanuló) korú gyermekek/fiatalok.

Ellátási körzet:

A Pedagógiai Szakszolgálat ellátási körzetében lakó vagy tanuló gyermek/tanuló ellátása alanyi jogon ingyenes.
Az intézményben előjegyzés alapján történik a munka beosztása.
A nevelési tanácsadásra jelentkezők behívása többnyire érkezési sorrendben történik, amelyek alól a krízishelyzetek, a súlyos pszichoszomatikus nehézségek kivételt képeznek. Az első vizsgálat vagy foglalkozás időpontjáról telefonon, személyesen vagy postai úton értesítjük az érintettet. A nevelési-oktatási intézményekben, helyben történő ellátás esetén a terápiás csoportok működési rendjének kialakítása a szakember feladata, ebben az esetben a szakember igyekszik figyelembe venni az adott nevelési-oktatási intézmény működési rendjét is. A gyermek/tanuló beosztását a szülővel való egyeztetés után, lehetőség szerint az egyéni időbeosztások, kérések figyelembevételével próbáljuk megtenni.
A Pedagógia Szakszolgálati ellátást (a szakértői vizsgálat kivételével) a szülők, esetleg a serdülők önként is kérhetik, vagy az óvoda, az iskola, a védőnő, ill. a gyermekorvos javaslatára lehet igénybe venni. A megkeresés történhet személyesen vagy telefonon.
A szakértői vizsgálatra való jelentkezés jogszabályi hátterét a 15/2013. ( II. 26. ) EMMI rendelet 5. fejezete tartalmazza. (A szakértői bizottságról részletesen a Szakértői bizottság menüpont alatt olvashat.) 

--------------------

Az intézmény két telephellyel rendelkezik:

- Rakamazi Telephely: 4465 Rakamaz, Ady Endre u. 63.
- Újfehértói Telephely: 4244 Újfehértó, Debreceni u. 10.

Ellátott települések:

Nyíregyházához tartozik:
Apagy, Sényő, Kálmánháza, Nagycserkesz, Nyírtelek, Nyírpazony, Nyírtura, Napkor, Kótaj

Rakamazhoz, mint telephelyhez tartozik:
Tímár, Tiszanagyfalu, Szabolcs, Virányos

Feladatellátás:

A 2013-2014- es tanévben lezajló változások miatt a szakszolgálati feladatok bővültek. Az intézmény feladatellátása ezért tagintézményi szinten jelenleg kilenc területet foglal magába: 

- nevelési tanácsadás, pszichológiai ellátás

- nevelési tanácsadás, fejlesztőpedagógiai ellátás

- gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás - fejlesztő nevelés - szakértői bizottsági tevékenység - nevelési tanácsadás

- logopédiai ellátás

- továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás (Ez megyei szakfeladattá vált, így ezt egy pályaválasztási szakember (Tudlik Csilla) látja el, aki a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat külön intézményében dolgozik.)

- konduktív pedagógiai ellátás

- gyógytestnevelés

- iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás. Az önkormányzat a 2013-2014- es tanévtől megszervezte az óvodapszichológiai ellátást, így ennek a koordinálását végzi egyik kolléganőnk (Jámbor Csilla), kiegészítve az iskolákban dolgozó pszichológusok szakmai támogatásával.

- kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása. 


A szakfeladatok ellátásához tartozó munkakörök:

- gyógypedagógus

- pszichológus

- konduktor

- fejlesztő pedagógus

- tanácsadó pedagógus

- gyógytestnevelő tanár

- iskola és óvodapszichológia koordinátora

- tehetséggondozó koordinátor

  • Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak, a pedagógiai munkát segítő és a
  • technikai munkát végző munkakörök:
  • - a pedagógiai munkát segítő alkalmazottak köre- szakorvos, gyógytornász, pedagógiai
  • asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, szakszolgálati titkár, rendszergazda.
  • - Technikai munkát végző munkakörök- ügyviteli dolgozó, kisegítő dolgozó,
  • munkaügyi, személyzeti előadó, gazdasági dolgozó, műszaki dolgozó.
  • A szolgáltatások igénybevételének módja:

  • Tagintézményünk működési rendje folyamatos. A tanítási szünetek ideje alatt július első munkanapjától az első tanítási napig intézményenként eltérő módon zajlik.
  • Az intézménybe az érintett nevelési-oktatási intézmény, a háziorvos, a védőnő javaslatára, a
  • szülő beleegyezésével került a gyermek. A járási hivatal, illetve a gyermekjóléti szolgálat
  • hivatalból megindíthatja a gyermek vizsgálatát. A szülő, illetve serdülő önként is jelentkezhet
  • személyesen, telefonon vagy e-mailben. 
  • A szakértői vizsgálatra való jelentkezés jogszabályi hátterét a 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 5. fejezete tartalmazza.
  • Intézményünkben előjegyzés alapján dolgozunk, így a szakszolgálati titkár telefonon, szakértői vizsgálat esetén tértivevényes levélben értesíti a szülőt vagy az intézményt a vizsgálat pontos időpontjáról.
  • A tanév kezdetén történnek a szűrő -, illetve komplex vizsgálatok, melyek alapján logopédiai,
  • gyógytestnevelési, fejlesztőpedagógiai, konduktív pedagógiai csoportokat szerveznek a
  • szakemberek.
  • A nevelési tanácsadásra jelentkezők behívása érkezési sorrendben történik, kivételt képeznek
  • a sürgősségi esetek. A szakértői vizsgálatra történő behívás a jogszabályban meghatározottak szerint történik.
  • Törekszünk arra, hogy munkákat -a főoldalon olvasható- hitvallásunkhoz hűen végezzük.
  • Szeretnénk elérni, hogy a hozzánk forduló gyermekek -segítségünkkel- büszkék legyenek
  • önmagukra és boldog felnőtté váljanak.

Az intézmény működését meghatározó jogszabályok:

  • 2023. évi LII. törvény A pedagógusok új életpályájáról
  • 2011. évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről.
  • 15/2013. ( II. 26. ) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről.
  • 20/2012. ( VII. 31. ) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények és a köznevelési intézmények névhasználatáról.
  • 326/2013. ( VII. 30. ) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata
4400 Nyíregyháza, Krúdy köz 4-10. Tel.: (42) 512 - 850
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el